2016. nov 23.

Edda koncert Londonban 2.0 - Exkluzív interjú

írta: Viki a világban
Edda koncert Londonban 2.0 - Exkluzív interjú

2 év után újra Edda koncert Londonban!

Újabb nagysikerű magyar koncert volt Londonban a helyiek legnagyobb örömére, az Edda Művek látogatott az angol fővárosba. A zenekarnak a múlt héten új könyve jelent meg. valamint megírták és megénekelték a Pest megyei futballindulót. Tehát megint volt miről beszélgetni ugyanis lehetőségem adódott betekinteni a színfalak és a kulisszák mögé: Figyelem exkluzív interjú következik!

Ismét összegyűlt a magyarok apraja falva Londonban, hogy együtt tombolhasson egy kis hazaira, a régi és új Edda slágerekre. A helyszín ezúttal a 'The Venue' volt, ahol egyébként már máskor is tartottak magyar kötődésű eseményeket.

Amikor megérkeztem a helyszínre kb másfél órával a kezdés előtt már akkor kígyózott a sor a bejáratnál, a metró megállóból ki lehetett szúrni, hol lesz a magyar koncert, sejteni lehetett hogy telt ház lesz. Kissé izgatott voltam az interjú miatt, hisz 2 évvel ezelőtt annyira jól sikerült minden, és annyi mindenről lehetett velük beszélgetni, hogy azt gondoltam idén nehezebb dolgom lesz. Meg persze foglalkoztatott az a kérdés is, hogy vajon emlékeznek-e rám a fiúk, és hogy megint annyira közvetlenek és barátságosak lesznek-e, mint legutóbb. Örömmel mondhatom, igen! :)

Szóval a sound check után, amint megkezdték a beengedést a klubba, én rögtön a srácok öltözőjében találtam magam. Legnagyobb meglepetésemre a fiúk emlékeztek rám, örömmel és puszival fogadtak, kötetlen beszélgetés kezdődött a koncert előtt: Elmondták, hogy egy napja érkeztek, hogy mennyire élvezik az angol pubok hangulatát és a finom ale söröket, volt szó a facebookon létrehozott események hatékonyságáról, arról hogy kivel mi történt az elmúlt 2 évben. No meg persze zajlott a torkok bemelegítése és a hangolódás, amiből én sem maradhattam ki. :) Sikerült pár kedves szót, mondatot váltanom a zenekar összes tagjával, egyedül Attis maradt ki a szórásból mert ő lelkesen fotózkodott és aláírásokat osztogatott ekkor.

20161118_202736.jpg

Gömöry Zsolt „Göme” miután színpad készre öltözött válaszolt pár konkrét kérdésre is a zenekarral kapcsolatban:

A piros-fehér-zöld focihimnuszról kérdeztem elsőként, miután elmondtam, hogy itt Londonban is mekkora élmény volt nyáron a magyar válogatottnak szurkolni.

„Az az igazság, hogy már egy évvel ezelőtt is megkeresett minket Benkő Tamás az MLSZ Pest Megyei elnöke, hogy mi lenne, ha írnánk egy ilyen dalt. És akkor mondtam neki, hogy nagyon aranyos vagy, focirajongók vagyunk meg minden, szeretjük a jó focit, de aztán nem lett belőle semmi. Aztán idén nyáron megint előjött ez a dolog és az Attila rábólintott. Nyilván az is kellett hozzá hogy a válogatott remekül szerepelt az Európa bajnokságon és végül is az egész ország egy emberként szurkolt a fiúknak, és ez mindenképp egy nagy rúgást jelentett számunkra, és ösztönzött minket a dal megírásában, a szép olimpiai sikerek is benne voltak ebben. A dalt augusztus végén írtuk, turné közepén voltunk, de bevállaltuk nagyon belelendültünk és egy egész jó, slágeres dal, induló lett belőle. A zene és a szöveg kifejezi benne mindazt, amit szeretünk a fociban, mindketten rajongunk a jó fociért.”

A dal fogadtatásáról annyit mondott Göme, hogy „a dal majd kinövi magát, egyelőre minden Pest megyei bajnoki előtt lejátsszák, válogatott meccsek előtt még nem, de remélhetőleg majd ott is hallható lesz.”

A focis téma után éles váltással egy esetleges új Edda lemezről érdeklődtem. Ugye a legutóbbi 32. lemez a Sólyom népe volt, ami 2015-ben jelent meg.

„Azt gondolom, hogy 2018 környékén várható új lemez. Volt szó dupla albumról is, nem tudjuk még, sok mindennek kell ahhoz történnie, hogy egy új lemez létrejöhessen, tehát korai erről még beszélni.”

Természetesen a közelgő koncertekről és esetleges nagy dobásokról is kérdeztem Gömét, aki egy újévi koncertet emelt ki, ugyanis ilyen még nem volt a zenekar történetében.

„Mi játsszuk az év utolsó buliját és következő év első buliját is, hiszen a Barba Negrában Pesten, kb háromnegyed 11-kor este elkezdünk játszani, muzsikálunk éjfél előtt 5 percig, himnusz, pezsgő, majd rögtön belecsapunk és játszunk, ameddig kedvünk van, amíg a hangulat jó lesz. Klassz ötlet volt, és nagyon örültünk a megkeresésnek, mert ilyet még nem csináltunk, szóval szuperjó buli lesz és izgatottan várjuk!”

Végül pedig arról kérdeztem, hogy milyen élményekkel-érzésekkel jöttek vissza Londonba?

„Én Londonba nagyon nagyon szeretek jönni, már ötödszörre vagy hatodszorra vagyok és mindig van egy nagyon jó hangulata. Ugye ebbe belejátszanak a helyi pubok és kocsmák, a jó kis angol ale. De mindig nagy nyüzsgés van, jó a történeti és történelmi környezet, másfajta a rezgés, mi nagyon szeretünk ide járni! Most is mióta itt vagyok egyfolytában megyek, és járom az utcákat, nagyon tetszik ez az egész hangulat ami itt Londonban van!”

15085618_1470082116354424_680932004508014908_n.jpg

Attila pedig a könyvről beszélt, ami a múlt héten jelent meg ’Mi vagyunk a rock – 42 év titkai’ címmel.

"Ez a könyv maximálisan rólunk szól, a zenekarról szól, végre elmondhattunk mindent, úgy ahogy történt és ki is adták. Az elmúlt 30-40 évről szól, egy csomó mindent letisztázok benne, helyrepakoltuk a kétes kérdéseket. Meg persze soha nem hallott sztorik is vannak itt mindenkiről, szóval tényleg érdemes beszerezni, ez egy igazán őszinte, tökös könyv."

kep750860nagy.jpg

Aztán egyszer csak felcsendült a jól ismert bevonuló nóta és a 'show must go on' Eddás változata, és onnantól beindult a buli! Amint a srácok belecsaptak felrobbant a ház! Felcsendültek a régi dalok mellett a legutóbbi lemez nótái, volt egy lassú blokk és természetesen a legnagyobb és kihagyhatatlan slágerekre egyként ugrált a közönség. A legutóbbi lemez egyik dalát, a ’Kinti meló’-t kifejezetten nekünk hozták el, hisz otthon elmondásuk szerint ezt a dalt nem szokták játszani. Pataky annyira élvezte a koncertet, hogy egyik dalnál lejött a tömeg közepébe és karöltve együtt énekelt a közönséggel. Sőt, egy másik számnál (Álom) Attis a színpadra hívta a lányokat, aminek aztán egy mogorva bizti boy vetett véget, aki nem örült a színpadi „rendbontásnak”. Szóval ismét fergeteges hangulatú, igazi Eddás buli volt! Pont úgy, ahogy én szeretem, a kedvenc dalaimmal fűszerezve! És különben is, annyira jó érzés a rohanó angolos hétköznapokban, torkod szakadtából kiabálni és énekelni az ismert sorokat! :)

Köszönet a szervezőknek és Londonfalvának!

20161118_214256.jpg

20161118_223945.jpg

20161118_225114.jpg

 

Szólj hozzá

Pataky Attila Edda Művek Gömöry Zsolt mi vagyunk a rock 42 év titkai pest megyei focihimnusz