Manapság egyre népszerűbb sportág Magyarországon a női labdarúgás. Sorra alakulnak az egyesületek és klubok, egyre több kislány választja magának ezt a fajta testedzést.
Tudom, sokan úgy gondolják, hogy ez egy férfias és durva sportág, de a most következő interjú során szeretnék erre rácáfolni. A szabályok természetesen ugyanazok, mint a férfiaknál, kemény ütközések, becsúszások, esőben meccselés is ugyanúgy jelen vannak. A témában a női labdarúgó válogatott két egyéniségével, Jakab Rékával és Szórádi Nikolettel beszélgettem.

Miért épp foci?
-Jakab Réka: Nálunk családi hagyomány a foci, apukám is focizott, csak inkább a tanulást választotta. A nővérem is focizik, tehát nem volt kérdés, hogy én is ezt választom.
-Szórádi Nikolett: Véremben van, meg a családunkban.

Mikor kezdtél el focizni?
-J. R.: Már gyerekkorom óta focizom, kezdetben még csak a barátaimmal, aztán 2000-ben a Győri ETO FC csapatában kezdtem el, ahol ekkor alakult meg a női focicsapat.
-SZ. N.: Én is 2000-ben kezdtem az ETO-nál, Rékával együtt. Persze előtte meg a barátokkal a parkban.

Kipróbáltad magad más sportágakban is?
-J. R.: Minden sportágra nyitott vagyok, gondolkodtam a foci előtt a kézilabdán és a teniszen, de a foci állt hozzám a legközelebb.
-SZ. N.: Nem igazán, bár általános iskolában kézilabdáztam. Mással nem próbálkoztam.

Általában azt mondják, hogy ez egy fiús sportág, neked mi a véleményed erről?
-J. R.: Hát igen, de szerintem nem durvább, mint mondjuk a kézilabda vagy a vízilabda. Természetesen vannak különbségek a női és férfi foci között, amelyek elsősorban a két nem adottságaiból adódnak. A fiúk gyorsabbak, erősebbek, ebből kifolyólag talán látványosabb játékra képesek.
-SZ. N.: Persze, hogy vannak különbségek, eleve a férfiaknak más a testfelépítésük és izomzatuk, más erőt képviselnek, de nem lehet összehasonlítani. Mindenkinek javasolom, nézzen meg először egy élvonalbeli női mérkőzést, és az alapján el tudja dönteni.

Mikor kaptad az első meghívást a válogatottba, és kik ellen debütáltál?
-J. R.: Az Ausztria elleni EB selejtezőre kaptam először meghívást, amin kezdőként kaptam lehetőséget és végig is játszottam. Ezelőtt még edzőmeccsen sem szerepeltem a felnőttek között, csupán az U19-es válogatottban.
-SZ. N.: U19-ben 2003-ban Szlovákia ellen debütáltam, a felnőtt válogatottban, 2004-ben Franciaország elleni VB selejtezőn léptem pályára először kezdőként.

Mi az álmod a focival kapcsolatban?
-J. R.: Mindenképp szeretnék magyar bajnok lenni csapatommal, a Győri Dózsával, és szerepelni a bajnokok ligájában, amit már az előző egyesületemnél átélhettem. Továbbra is szeretnék tagja maradni a válogatottnak, és esetleg kijutni egy EB-re.
-SZ. N.: Szeretnék mostani csapatommal, a Győri Dózsával NB1-es bajnok lenni, valamint legnagyobb vágyam, egy olimpiai szereplés.

Mit tanácsolnál azoknak, akik nem sportolnak, vagy focizni szeretnének?
-J. R.: Mindenképp sportoljanak valamit, egyrészt az egészség szempontjából nagyon fontos, másrészt sok örömöt kaphatsz a sporttól. A lányoknak is ajánlom, hogy nyugodtan válasszák a focit, hiszen van jövője ennek a sportágnak Magyarországon, külföldön, pedig már jelenje is.
-SZ. N.: A sport, a mozgás, vagy az, hogy egy csapatnak a része lehetsz, az egyik legjobb dolog az életben.

Mi a titkod?
-J. R.: Nincs titkom, imádok focizni.
-SZ. N.: Ha elmondanám, nem lenne titok.

Zárásként mindenkit buzdítanék a mozgásra, testedzésre egészségünk és jó közérzetünk érdekében. Aktív sportolóként őszintén kívánom, hogy egyszer mindenki tapasztalja meg milyen érzés egy csapatban játszani, egymásért küzdeni, együtt sírni és nevetni a felemelő és sikeres pillanatokban. A sport megtaníthat minket küzdésre, együttműködésre, versenyszellemre, önfegyelemre, valamint nyerni, veszíteni és azt feldolgozni. Így még a tanulás is könnyebben megy, higgyétek el! Egyszóval sportra fel!

(Ez a cikk a Talpra Magyar DUE pályázatán első helyezést ért el 2008-ban)