2014. dec 22.

Karácsonyi reklámcsokor

írta: Viki a világban
Karácsonyi reklámcsokor

Ha már karácsonyi készülődés, utolsó nagy roham, akkor nézzük meg, milyen reklámokkal és kampányokkal csábítanak minket költekezésre vagy elköteleződésre a legnagyobb márkák, cégek és áruházak. Összeszedtem párat, amik valamiért megfogtak, vagy a szívemhez nőttek. Persze csak a legjobbakat mutatom, a többivel úgy is tele van a tévé meg a net.

Mára már megszokottá vált, hogy a nagy karácsonyi dömping és reklámroham a John Lewis áruházlánc reklámjával indul. Így volt ez idén is, november 6-ára időzítették a megjelenést, amikor is az ő szervezésükben öltözött ünnepi díszbe Londonban az Oxford Street. A fellépő sztárok mellett, és az ünnepélyes lámpagyújtást követően, a show részeként leleplezték a karácsonyi kirakatokat is, amelyekben pingvinek reklámozzák a termékeket. Mondanom sem kell, Monty a pingvin gyorsan belopta magát az emberek szívébe. A megjelenés első napján 1,8 milliós nézettséget ért el youtube-on, ami mára már elhagyta a 21 milliót.
Ügynökség: Adam&Eve / DDB
Hashtag: #MontyThePenguin

Zene: Tom Odell - Real Love (eredetileg John Lennon)

20141106_182545_k.jpg

A következő a Sainsbury’s megható karácsonyi spotja volt együttműködésben a Royal British Legion-el. A nézőt 1914-be, az első világháború karácsonyáig repíti vissza, amikor az angol és német csapatok kimásztak a lövészárkokból és egy napra felfüggesztették a háború borzalmait és megajándékozták egymást. Az első héten 9 milliós nézettséget produkált, ma 15,5 milliónál jár. A reklámban egyetlen termék jelenik meg, a tábla csoki, amit az áruházakban meg is lehet venni 1fontért, aminek a fele a British Legion-hoz megy.

Ügynökség: AMV BBDO
Hashtag: #ChristmasIsForSharing

A Debenhams áruház reklámját összehasonlítva a többivel azt is gondolhatnánk, hogy idén meg akarták úszni a marketing kiadásokat. Ettől függetlenül a kisfilm így is közvetít egy kis karácsonyi csodát az izgatott gyerekeken keresztül, akik addig „randalíroznak” az üres áruházban, amíg meg nem találják a tökéletes ajándékot.
Ügynökség: JWT London
Hashtag: #foundit

London egyik szimbólumának számító világhírű luxusáruház, a Harrods, idén egy aranyos kis animációs karácsonyi történetet mesél el egy kisegérről, aki a mese végére hőssé válik. Az áruház pazar kivilágításáról annyit, hogy nemcsak nappal, hanem sötétedés után is kivételes látvány tárul az áruházat szemlélő kíváncsi szemek elé, amikor is felvillan a homlokzatot megvilágító, 11.500 izzóból álló fénysor. Az extravagáns Harrods nem csupán méreteivel, kínálatával, egyedi stílusával és hangulatával vonzza az érdeklődők tömegeit, hanem, ahogy az áruházzal kapcsolatosan már-már szlogenként fogalmazódott meg a közvéleményben: ez az a hely, ahol minden lehetséges.
Agency: TBWA\London
Hashtag: #HarrodsChristmas

A Burberry első globális karácsonyi kampányában Romeo Beckham a főszereplő, mint házasságközvetítő. A központi téma a szerelem. A videó hangulatában a régi klasszikus filmeket idézi, melyhez a zene is tökéletesen illik. Benne megjelenik mindaz, amitől a márka ikonikussá vált: a ballonkabát, a kasmír sál, a brit időjárás, valamint London öröksége. A történet végére persze, a felfokozódó hangulatban beteljesedik a szerelem is.
Cím: From London with love

Zene: Ed Harcourt - The way that I live

Magyarként soha nem gondoltam volna, hogy jó reklámok közé fogok sorolni egy Tesco videót. Ott ahol a márkának megvan a presztízse, nincs szükség „barátok köztöt megszakító, most csak 999Ft a kg hús” spotokra, hanem lehet kreatívan, meghatóan, a vásárlókkal együtt is ünnepelni a karácsonyt. A következőkben látható videók üzenete, hogy el lehet hozni a világosságot (örömöt, boldogságot) az év legsötétebb napjain is.
Az egészben a kampány mögötti történet a legérdekesebb, ami egyben a social media erejét is mutatja: Minden onnan indult, hogy egy vásárlójuk a Twitteren nehezményezte 2013-ban, hogy a helyi Tesco logója az áruházon sose kapja meg a karácsonyi sapkás kidíszítést. Mire a szemfüles marketingesek összehoztak a hölgynek Wigan-ben egy komplett kivilágítás show-t. Érdemes mindkét videót megnézni! Szívet melengető és persze kreatív.

A Mulberry divatáruház idén egy szórakoztató, kissé talán cinikus kisfilmmel készült karácsonyra. Ugye mindenkinek meg van az érzés, hogy idén tutira én vettem a legjobb/legnagyobb/legszebb karácsonyi ajándékot, és tutira az enyémnek fognak a legjobban örülni?! Ezt próbálják a reklámban is éreztetni, megjelenik egy idilli kép a szerető családdal, kiskutyával, egyszarvúval, de a legnagyobb örömet mindenki meglepetésére a nagymama okozza.
Ügynökség: Adam & Eve/DDB
Hashtag: #WinChristmas 

Természetesen a Coca Cola sem maradhat ki egy ilyen összeállításból. Ők is minden éven kitalálnak valami egyedit. Ám ezúttal nem a hivatalos reklámspotra hívnám fel a figyelmet, hanem két másik videóra, amelyekkel a márkahűséget szeretnék erősíteni. A videók üzenete, hogy öröm adni, hogy milyen jó érzés másokat megmosolyogtatni. Természetesen a szlogen is megjelenik a kisfilmekben a „nyiss a boldogságra” és a „give a little hapiness”. Az egyikben egy boldog taxi fuvarozza ingyen az utasokat London utcáin keresztül egy kis játékért cserébe. A másik videóban pedig zsúfolt bevásárlóközpontot láthatunk, ahol egy óriásplakátnak álcázott csomagolópapírt adagoló táblát fedeznek fel a kíváncsi vásárlók. Ezenkívül a videók végén érdemes tovább kattintatni, ugyanis a Coca Cola Mikulás segítségével saját, személyre szóló üzenetedet is eljuttathatod szeretteidnek. 

A Waitrose idén egy visszahúzódó, a világgal dacoló kislányt mutat a reklámjában, akinek tanára kérésére segítenie kell az iskolai mézeskalács árusításban és elkészítésében. A hozzávalókat persze az áruházban veszi meg, ahol segítőkészen asszisztál neki az eladó hölgy. Az üzenet pedig, ami a reklámban is elhangzik: „Everyone who works at Waitrose owns Waitrose. When you own something, you care just that little bit more.” Nagyjából azt jelenti, hogy ha van valamid, akkor arra az ember sokkal jobban odafigyel, sokkal jobban vigyáz. Vagyis az áruház egyedülálló és különleges értékeire és vevőszolgálatára próbálják felhívni a figyelmet. Jó lenne, ha mindenhol ilyen kedves és odaadó customer service lenne!
Ügynökség: Ads & PR
A reklámban elhangzó dal: Dolly Parton - Try

A világ egyik legnagyobb csomagszállítója, a DHL is kitett magáért idén. Karácsonyi üzenetük azt sugallja, hogy megértik, hogy a családok a világban szerte szét, távol vannak egymástól, de az ő segítségükkel gyorsan, könnyen és megbízhatóan szerezhet örömöt szeretteinek az ünnep alkalmából bárhol is legyenek a világban. A forgatás 3 napig tartott, amelyhez a filmben látható kartonasztalokat meg is építették.
Ügynökség: Something Big
Hashtag: #xmasmagic 

Azt is megszokhattuk, hogy minden évben van olyan reklám, aminek a zenéjét vagy nagyon szeretjük, vagy már az agyunkra megy, mert már annyiszor hallottuk. Idén a Vodafone állt elő ilyennel. A nagy sikerű Disney film, a Frozen „Let it go” című dalára kreáltak kedves kis reklámot melyben 4G szolgáltatásukat népszerűsítik. Az üzenet egyszerű és tiszta: „Hagyd, hogy menjen!” Vagyis annak az öröme, hogy bárhol is legyél ezen a karácsonyon (kórházi dolgozó, szakács, farmer, akármilyen munkás az országban), maximálisan tudod élvezni a filmeket és a tv műsorokat a Vodafone szolgáltatásának köszönhetően.
Hashtag: #PowerToTheFestive 

A Boots idén az anyukák előtt tiszteleg megható kisfilmjével. A videóban azt láthatjuk, hogy a család tagjai éjszaka közepén felkelnek és útnak indulnak, hogy odaérjenek karácsony napjára az anyukához, aki épp akkor ér haza az éjszakai műszakból. Kampány üzenete: Mondd el, hogy ki miért különleges a számodra!
Hashtag: #SpecialBecause
Dal: Alexi Murdoch - Song for you 

És akkor a végére jöjjön a két nagy, a Samsung és az Apple. Mindkét cég kitett magáért a karácsonyi kampányaiban. Az Apple spot főszerepében az unoka van, aki talál egy hatvanéves lemezt, amelyen a nagymamája énekel a nagypapájának. Ezután pedig a lány elkészíti a duettjét a nagyival a kor Apple technológiájának köszönhetően, amely így egyúttal közelebb hozza a két generációt egymáshoz.

A Samsung ebben az évben egészen kiemelkedőt alkotott. 74 különböző eszközből, (Galaxy Tab S, Galaxy Note 4, Gear S, és Curved UHD TV) márkakínálatukból épített egy installációt, amelyeken keresztül egy animációs kisfilmet mutatnak be egy kislány álmáról. A videó a youtube-on is nagy népszerűségnek örvend, már túllépte a 10 milliós nézettséget, ötször annyian kattintottak erre, mint az Apple kisfilmjére.

Plusz egy: Csak azért, hogy egy kis magyar is legyen. Nagyon megtetszett az RTL karácsonyi kínálatát reklámozó spot, amiben a nézők tudtára adják, hogy idén közkívánatra újra lesz Reszkessetek betörők, mert ugye nincs karácsony Kevin nélkül! A reklám olyan aranyos, ártatlan, és bárgyú, de szerethető, hogy szinte rögtön meg is bocsájtunk az rtl-nek, hogy tavaly kimaradt mindenki kedvence. 

Nektek melyik karácsonyi reklám volt idén a kedvencetek?

Szólj hozzá

reklám karácsony karácsonyi reklám