2015. jan 19.

5+1 dolog amiért imádom a Hyde Parkot

írta: Viki a világban
5+1 dolog amiért imádom a Hyde Parkot

Mióta itt élek Londonban szinte minden nap keresztül megyek a parkon és most már lassan az összes zeg-zugát ismerem, mégis még mindig élvezettel és csodálattal kémlelem újra és újra. Úgy gondoltam eljött az idő, hogy részletesen bemutassam nektek, elmondjam és megmutassam, hogy miért szeretem annyira ezt a csodálatos parkot az év minden napján, a négy évszakban.

A Hyde Park az egyik legnagyobb park London középső részén, a királyi parkok (Royal Parks) egyike. A Serpentine tó két részre szeli: A tőle nyugatra fekvő a Kensington Gardens, amelyről sokan azt hiszik, hogy a Hyde Park része, de technikailag 1728-ban Caroline királyné felosztotta a területet a két park között. A Hyde Park területe 140 hektár míg a Kensington Gardens-é 110 ha, összterületük 250 ha/2,5 km² nagyobb például, mint a Monacói Hercegségé (196 hektár). Bár nappal nem lehet a két parkot egymástól elkülöníteni, a Kensington Gardens alkonyatkor bezár, míg a Hyde Park egész évben hajnali 5 és éjfél között nyitva van, így a sötétben is több órán át látogatható. Én ezt az egész parkot az egyszerűség kedvéért egyként kezelem, és ha azt mondom Hyde Park, akkor ebbe minden beletartozik. Viszont amikor majd írom, hogy melyik látványosság hol található, akkor segít a tájékozódásban. 

hyde_park_kensington_gardens_map1_k.png

A Hyde Park, a város szívében húzódik, tömegközlekedéssel minden irányból jól megközelíthető (5+1 metrómegálló található a park mentén: Hyde Park Corner (Piccadilly line), Knightsbridge (Piccadilly line) Queensway (Central line), Lancaster Gate (Central line), Marble Arch (Central line) és plusz egyként a Queensway megállótól kb 2 perc sétára a Bayswater (Cirlce és District line)). Én mondom, aki két perc sétára lakik a parktól, hogy ez a hely mindenki számára tartogat valamit az év minden napján. Hát akkor nézzük:

1. Mókusok

Ha nem a saját szememmel látnám, akkor talán el sem hinném, hogy mennyire barátságosak, kedvesek és szeretetre méltóak ezek a kisállatok. Ha úgy gondolják, akkor készségesen pózolnak a turistáknak, a következő pillanatban már kergetőznek a gyerekekkel, hogy aztán megpihenhessenek egy fa tetején és elmajszolgassák a beszerzett elemózsiát. Hajnalban egyébként gyakran csoportosan vonulnak, ilyenkor csak azt látja az ember, hogy mókusfejek pattognak a fűben. Vagy mostanában, hogy bicóval járok, 1-1 mókus mindig mellém szegül és elkísér egy darabon munkába menet. Na ez persze elsőre nem volt ilyen vidám felfedezés, mikor az ember vak sötétben, hajnali 6-kor, kómásan, az üres parkon keresztül megy dolgozni, és arra lesz figyelmes, hogy valami motoszkál mögötte és követi...Na de lényeg, a lényeg, cukik és kész! Ha még több mókusra vágynátok, itt megtaláljátok őket.

2013-08-10_18_38_26_k.jpg

2013-08-10_18_40_02_k.jpg

2. Sportolás

A paletta nagyon színes, van lehetőség teniszezni, focizni, lovagolni, futni, úszni, bicózni, de láttam már rögbiseket, frizbiseket, különféle harcművészeket, görkorisokat és gördeszkásokat is.

A parkban külön kijelölt bicikli út van, melynek mentén körbe lehet tekerni az egészet. Több helyen Barclays bicókat lehet kölcsönözni, így például azt is megteheti az ember, hogy siettében felkap egy kölcsönjárgányt, és a másik kijáratnál leteszi, ami egyébként itt bevett szokás a délutáni dugók elkerülése érdekében.

A legnépszerűbb sportolási időtöltés persze a futás. Emberek tömegei róják a kilométereket reggeltől-estig. Vannak különféle bevett körök és távolságok, az eligazodást pedig mindenhol térképek segítik. Az Imperial College diákoknál bevett szokás, hogy a konditerem előtt egy parkos futással melegítenek be, s ezután jönnek csak a gym-be. Gyakran látok futni idős embereket és terhes nőket, az kell mondjam, hogy itt divat és menő a kocogás, a mindennapi élet szerves része. Sokszor futóversenyeket és jótékonysági futásokat is szoktak itt tartani.

20140414_175844_k.jpg

20140415_163200_k.jpg

3. Napozás, piknikezés

Amikor Londonba költöztem, furán néztem az emberekre, hogy miért fetrengenek farmerban és öltönyben a parkokban, abban a pillanatban, hogy kicsit jobb az idő, vagy kisüt a nap. De mára már megértettem, és én is közéjük tartozom. Ők is csak egy kis melegségre, egy kis napfényre, egy kis kikapcsolódásra, lazításra vágynak.

Erre nyújt kiváló lehetőséget a Serpentine tó és környéke. Nincs is annál jobb érzés, mikor az ember egy fárasztó munkanap után, hazafelé tartva kifekszik napozni a festői környezetben! Az elmúlt nyár folyamán többször is el tudtam menni az úgynevezett Hyde Park Lido "Beach"-re, ami a Sepentine tóból egy kis lekerített rész, ahol életmentők felügyelete mellett lehet úszni a tó vizében. Egy strandolós, napozós rész van itt kialakítva, elkerítve, ahol jelképes összegért (3-5 font) bárki élvezheti a szabadtéri strandolást. (Mert ugye London nem a szabadtéri uszodáiról, strandjairól, vagy termál és élményfürdőiről híres...talán egy sincs...) Emellett van egy pancsoló medence kisgyerekeknek, öltözőrész szekrényekkel, napozóágyak és persze egy kis büfé. Mondanom sem kell, hogy érdemes bikiniben napozni és közben összehaverkodni az életmentő srácokkal, mert akkor mindig van kilátásban egy kis teraszbuli, eszem-iszom zárás után ;)

A Seprpentine tó mentén egész évben élvezetes a séta, a gyerekek kedvükre etethetik a kacsákat és hattyúkat, ha pedig elfáradunk frissíthetünk a cuki kis kávézókban és fagyizókban vagy akár le is ülhetünk megpihenni a tó végében lévő étterembe. Ha ennél többre vágyunk, csónakot és vízibiciklit is bérelhetünk és így sülhetünk ropogósra a nyáron.

20140718_132542_k.jpg

20140704_142751_1_k.jpg

image_1.jpg

4. Szökőkútak

A Diana emlék szökőkút (Diana memorial fountaine) a hercegnő emlékére emelt, ovális, kőgyűrű formájú szökőkút, melyet a királynő 2004. július 6-án nyitott meg és amely Diana finomságát és nyitottságát hivatott szimbolizálni. Az emlékmű, egy 545 gránitdarabból épített vízesés-szökőkút, mely felett három híd vezet át a szökőkút közepéig. A látogatók leülhetnek a szökőkút szélére és akár a lábukat is belelógathatják pihenésképpen vizébe, vagy ahogy a nyáron láttam, a gyerekek pancsolónak használták a hőség ellen.

A Serpentine tó felső részén található az olasz kert (Italian Gardens) gyönyőrű növényekkel és szökőkutakkal. A kert melletti domboldal pedig kiválóan alkalmas a délutáni napozásra, gőzkiengedésre ugyanis pont telibe süti a nap. Nekem ez volt a kedvenc és legtöbbet látogatott helyem az elmúlt nyáron. Reggeli műszak után, hazafelé, fürdőruciban délutáni szunyóka, ejtőzés, olvasás, zenehallgatás, majd a kellemesen lehűlő időben hazatekerés, esetleg egy fagyi a sarki boltban. Én mondom, édes élet ez.

diana-memorial-hyd_1973874i.jpg

img_7349_k.jpg

i2.jpg

5. Látványosságok

Az egyik mindenki által ismert nevezetesség a Speakers' Corner, a park északkeleti részén, a Marbe Arch közelében. Itt 1872 óta bármiről lehet szónokolni. Gyakran egész nagy embertömegeket lehet látni, akik épp véleményt nyilvánítanak valamiről.

A Kensington Palota a királyi család egykori rezidenciája. Eredetileg Nottingham hercegtől vásárolta meg III. Vilmos 1689-ben, aki itt rendezte be udvartartását. 1760-ig ez volt az angol királyi rezidencia. 1911 és 1976 között (kisebb-nagyobb kihagyásokkal) a palota adott otthont a London Múzeum helytörténeti gyűjteményének. Napjainkban a királyi család egyes tagjainak rezidenciája. Az elmúlt évtizedek legismertebb lakója Diana walesi hercegnő volt. Napjainkban pedig hivatalosan Kate és Vilmos valamint az ifjú trónörökös otthona. A palota körül van egyébként egy gyönyörű francia kert és kávézó is.

Albert memorial: A Kensington Park déli részén, a Royal Albert Hallal szemben, magasodik Albert herceg emlékműve. A talapzat sarkainak négy szoborcsoportja Európa, Ázsia, Amerika és Afrika népeit jeleníti meg. Négy sarkában a technika, a földművelés, az ipar és a kereskedelem allegorikus alakjai helyezkednek el. Feljebb a boltíves pavilonban Albert herceg aranyszobra ül, kezében az 1851-es londoni világkiállítás katalógusával. 

2013-08-10_18_42_53k.jpg

kensington-palace.jpg

albert-memorial_k.jpg

5+1 Winter Wonderland

A hagyományosan 2007 óta minden évben a Hyde Parkban megrendezett eseményről tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Ez a téli csodaország nem egyszerűen egy karácsonyi vásár, vagy turista látványosság. A Winter Wonderland tényleg egy téli-karácsonyi-mesebeli csodavilág óriáskerékkel, szellemvasúttal, őrületes körhintákkal, jégpalotával, korcsolyapályával, rengeteg standdal, és fesztivál árussal, kolbásszal, sörrel, forralt borral, fish and chips-el, steak-el és persze óriási bulivaaaaaaaaaal. És akkor azt még nem is említettem, hogy itt is megvannak a magyar vonatkozások, lehet lángost és kürtös kalácsot venni, sőt már marcipánt is. Az ember ezt sem tudja megunni, többször visszajár, évről évre és tátott szájjal, ámulva, bámulva mászkál végig a kis faházas sorok között, vagy épp tombol az Oktoberfest sátorban (hivatalosan Bavarian village) a koncerteken hatalmas söröskorsókkal a kézben. Aki télen erre jár, semmiképp se hagyja ki! A nyitva tartás általában november utolsó hetétől január első hétvégéig alakul.

20141124_141017_k.jpg

20141124_145923.jpg

20141124_150252.jpg

20141124_154558_k.jpg

hpk.jpg

20141202_192150.jpg

20141202_192645.jpg

1502125_676104145763717_1324309919_n_k.jpg

2013-11-30_21_37_32k.jpg

Egy szó mint száz, a Hyde Park egy óriási zöldövezet a város szívében, ahol el lehet bújni a rohanó, hangos nagyvárosi gépezet elől egy kicsit vagy épp lehet lazítani egyet a nyüzsgő karácsonyi forgatagban.

Lexi.hu-s megjelenes

Szólj hozzá

hyde park serpentine lake kensington palota winter wonderland