Ez a pillanat is eljött, amire pontosan 1 év, 3 hónapot vártam, ugyanis ennyi ideje lakom Londonban. Végre eljutottam egy angol elsőosztályú bajnokira! Egy Barclays Premier League meccsre, amit eddig csak tévén keresztül nézhettem, vagy épp online, utólag olvashattam utána az eseményeknek. És nem is akármilyen meccset sikerült kifognom! Na de kezdjünk mindent az elejéről.

Az egész ott kezdődött, hogy a munkahelyem, az Imperial College London szoros együttműködésben áll a Queens Park Rangers csapatával. Az együttműködés 2005 óta tart, amikor a futball club elkezdte használni az egyetem egyik campus-án lévő edzőpályát edzőbázisként használni. A megállapodás része, hogy a használatért cserébe a futballklub edzői, trénerei segítik az egyetemi labdarúgást, valamint a hazai meccsekre kedvezményes áron, 25 fontért lehet jegyekhez jutni az egyetem dolgozóinak, és diákjainak. (Egy kis statisztikai adalék: Ez kb 14.000 fő diákot, és 5000 fő staff-ot jelent, szóval meglehetősen nehéz jegyet szerezni, mert elvileg összesen 20-at kapunk. Egy meccsre csak úgy lehet egyébként jegyet venni, ha bérletes vagy, vagy miután lezárult a jegyértékesítés a bérletesek körében, és szabad vásárra bocsájtják a megmaradt jegyeket, ami ugye elég ritka. Egy ilyen jegy 60 fontba kerül, kb 23-24ezer forintba.) Szóval éltem a lehetőséggel, és lecsaptam. És hát különben is, a Liverpoolt is kedvelem, főként Gerrard miatt, aki egy élő legenda, öcsémnek pedig a Liverpool a kedvenc csapata, gondoltam beszámolok neki róla, hogy ilyenek élőben. Terveim között szerepel amúgy, hogy a többi nagy csapat elleni meccsekre is megpróbálok majd eljutni, pl Man.City, ManUnited, Chelsea, Arsenal.

A Queens Park Rangers egyébként a 2013-14-es szezonban a másodosztályban játszott, és a play off-ban sikerült kivívnia az első osztályú szereplést. Otthona a Loftus Road Stadium, befogadó képessége 18.500 fő. A stadion egyébként itt van tőlem nem messze, 25 perc bicóval a lakásomtól, vagyis pont ideális. :) Az időjárásra sem volt panaszom, 19 fok, napsütés, igazi focis idő! :)

A meccs helyszínére másfél órával előbb érkeztem, hogy jól fel tudjam deríteni a terepet, és hogy mindent meg tudjak figyelni, na meg hogy sok-sok fotót készíthessek :) Elmondhatom, hogy a meccsre járás, vasárnapi, családi program. Gyerekek, felnőttek, öregek, fiatalok mozdultak meg, hogy szeretett londoni csapatukat láthassák egy nagy, sztárokkal teletűzdelt, bajnokesélyes csapat ellen játszani. (Természetesen a jegyek már 3 héttel a meccs előtt elkeltek.)

Mindenki nyugalmasan eszegetett, iszogatott, és fotózkodott a stadion környékén, amely egyébként le volt zárva, és lovasrendőrökkel volt biztosítva. A legtöbben fish&chips-et, hotdog-ot ettek, vagy a közeli bolt péksütijét falatozták, vagy épp ajándéktárgyakat, meccsrelikviákat vásároltak. Én is elvegyültem a tömegben, miután összegyűjtöttem a nevemre szóló jegyet helyes kis díszcsomagolásban, mert hogy itt még erre is adnak. 

40 perccel a kezdés előtt úgy döntöttem, hogy bemegyek, és bent folytatom a szemlélődést. A beléptetés folyamata körülbelül 3 percet vett igénybe: Az első rostánál csak a jegyemet ellenőrizték ránézésre, hogy jó helyen vagyok-e. A másodiknál a táskát, a harmadiknál pedig a jegyszkennelős, egyéni beléptetés volt. Minden szépen, zökkenőmentesen ment, még az üdítőmet sem vették el, és nem dobatták ki velem. 

Bent kb 5 méterenként személyzettel lehetett találkozni, akik segítőkészen útba igazítottak mindenkit, vagy épp a helyünkre kísértek. A büfében átlagos áron, nem kétszer, háromszor annyiért (3-5 fontért) lehetett kajákat venni, üdítő-sültkrumpli, üdítő hot-dog menük, és a sör voltak a legnépszerűbbek. Ide tartozik, hogy a lelátóra alkoholt szigorúan tilos volt bevinni, de ételt és rágcsálnivalót sem láttam senkinél. 

A jegyem a családi, iskolai szektorba szólt, a kapu mögé, és hát a pálya, és a játékosok szó szerint karnyújtásnyira voltak. Csak a reklámtábla választja el a nézőket a pályától. A hazai játékosok már javában melegítettek, mikor a fűre futottak a liverpooliak Steven Gerrard vezetésével. A hazai közönség őket is megtapsolta sportszerűen. Pont az orrom előtt melegítettek a srácok, tényleg karnyújtásnyira, 5-10 méterre. Többször ki is integettek a kiabáló gyerekeknek, jófejek voltak. 

Aztán ami innentől a stadionban történt, arra már elég nehéz szavakat találni. Az atmoszféra, a hangulat, ahogy szurkolnak, a gólok, egyszerűen beleborzongósan, hidegrázósan fantasztikus! A játékoskivonulás előtt az összeállításokkal fokozta a speaker a hangulatot, és a kabalafigurák szórakoztatták a közönséget. És onnantól kezdve, hogy felvonultak a játékosok, már kb semmit nem hallottam, még a saját hangomat sem. :)

A QPR végtelenül szimpatikus csapat benyomását keltette, nem riadt meg az ellenféltől, és az első percektől kezdve irányította a meccset. Sokat futottak, bátran ütköztek, és nem engedték kibontakozni a liverpooli stratégiát. Pont arra a kapura támadtak, amelyik mögött ültem. Volt több nagyobb helyzetük is, és kapufákat is lőttek, nem győztünk felugrálni a székről :D :D

És hogy mit láttam még: Balotelli unottan, motiválatlanul játszott, még az üres kapuba sem talált be 7 méterről. Sterling mint egy rossz ripacs, peckesen futott, és dobálta magát, a közönség hamar meg is utálta, Gerrard szegény meg erőlködött és beleszürkült a mezőnybe. Aztán azt is láttam, hogy ezek a csapatok milyen hihetetlenül gyorsan képesek ritmust váltani, megindulni és kontrázni. Öröm volt ilyen focit látni! És közönség pedig egy pillanatra sem hallgatott el. 

A félidőben a főszponzor, az AirAsia légiutaskísérő hölgyei pólókat dobáltak a nézőknek, én is elkaptam egyet, sőt, a fenti lelátókra reklámpisztollyal lőtték ki az összegöngyölt pólókat. :) Amúgy a félidőben ismét a kabalafigurák voltak a főszerepben, a gyepet pedig közben igazgatták, és újra fellocsolták kicsit.

Azt azért nem mondom, hogy a szurkolás irodalmi stílusban zajlott, de a meccs mindenféle atrocitástól mentes volt. Nem köptek le senkit, nem dobáltak meg senkit, nem repültek be tárgyak a nézőtérre, és a pályára sem futott be senki. Két, vélhetően ittas férfit láttam, akiknél elszakadt a cérna a liverpooli vezető gól után, összeszólalkoztak a körülöttük ülőkkel, azonnal ki is vezették őket a stadionból!

És hogy egy kicsit a focira is visszatérjek: a Liverpool hosszú indításokkal próbálkozott többnyire, de nem sok sikerrel, a QPR-nek pedig sehogy sem akart összejönni a gólszerzés. Sőt egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után a rutinos védő, Richard Dunne szerencsétlenül ért a labdába, és öngól lett belőle a 67. percben (0-1). A gól kicsit felrázta, vagy épp megnyugtatta a poolt, és egyre többet támadott. Felélénkült a meccs. És hát az a "tűzijáték" ami az utolsó 10 percben következett, az nem volt semmi. Senki nem számított ilyen fordulatokra. A 87. perc és a lefújás között 4 gól is született. Ide-oda potyogtak mindkét oldalon.

A 87. percben a csereként beálló Eduardo Vargas egyenlített egy szép akció végén (1–1), majd három perccel később a győzelemért becsületesen küzdő QPR-t saját szöglete után kontrázta le a Liverpool, az akció végén a szintén csereként pályára küldött Coutinho tekert a hosszú alsóba, igaz, a brazil lövése megpattant egy lábon 1–2.
Ezután a játékvezető négy perc hosszabbítást jelzett, amibe nem kevés fordulat fért még bele. A 92. percben egy újabb hazai szöglet után Vargas fejjel megszerezte második gólját, ami után szinte felrobbant a stadion, és már mindenki kezdett örülni a döntetlennek. De aztán jött a hidegzuhany és a 95. percben a Rangers másodszor is öngólt vétett, Sterling beadása után Steven Caulker talált saját csapata kapujába. 2–3.

A Liverpool csak a szerencsének köszönheti, hogy nyerni tudott, mert akkor sem lehetett volna egy szavuk sem, ha pont nélkül távoznak Londonból. A QPR pedig egy végtelenül szimpatikus csapat, alig várom, hogy jöhessek a következő meccsükre. Azt is mondhatnám, most ők lettek a kedvenc londoni csapatom :)

Hát így telt első angol meccsem, fantasztikus élmény, és az, hogy egy ilyen izgalmas, sok gólos meccset sikerült kifognom, külön öröm számomra :)