Hihetetlen, de mégis igaz, már 100 napja élek Londonban. Milyen gyorsan repül az idő! Viszont a századik napomon átéltem mindazt, ami annyira angol, amit annyira szeretek, és amitől boldog vagyok és jól érzem magam! :)

A századik napon, 2013. október 20-án, egy átlagos, napsütéses vasárnap reggelre ébredtem. Day off-os nap és focimeccs volt a terítéken. 17-18 fokban, kitárt ablaknál kezdtem meg a reggeli, meccs előtti készülődést: hangos zene, reggeli, kávé, narancslé, táskapakolás, csukatisztítás. (Egész héten eszemben volt, hogy ez lesz a századik napom, biztos különleges lesz, de egészen estig nem is jutott eszembe, jól elfelejtettem...)

A századik napon farmer, pulcsi, napszemcsi és indulás a meccsre. Találkozó 12.30-kor, kupameccs 13.30-kor. 

A századik napon idegenben játszottunk a Clapham United Reserves ellen, egy szép nagy parkban a Clapham Common közelében. Hatalmas füves terület, 10-15 focipálya egymás mellett, és a vasárnapokra jellemzően mindegyik pályán meccs volt. Jó ám ezt látni, hogy október vége felé, verőfényes napsütésben, tavaszias időjárásban, az emberek a szabadnapjukat a szabadban töltik, méghozzá sportolással!

A századik napon már eléggé vártam, hogy újra játszhassak, mert múlt hétvégén a meccsünk, ezen a héten az edzésünk maradt el a heves esőzések miatt. (A hazai pályánkon a grundsman elég szigorú, és úgy próbálja óvni a pályát, amit ugye nem csak mi bérlünk, hogy ha nagyon sok eső esik, akkor nem enged rajta edzeni, és meccselni...)

A századik napon már a bemelegítésnél éreztem, hogy jó erőben vagyok, csak úgy tapadt hozzám a labda, és a szöglet gyakorlásnál két akkora gólt rúgtam, hogy gondoltam ez csak jó előjel lehet. :) Aztán megjött a spori, de sajnos csak egyet küldtek, aminek nem örültem, mert a csapat, aki ellen játszottunk, már múltkor is nagyon feltolta a védekezését, szinte a félpályáig, és lesre játszottak...

A századik napon a vidám hangulatú bemelegítést követően borzasztóan kezdtük a meccset, az első 10 perc horror volt, kaptunk is egy gyors elkerülhető gólt... Ezen jól felhúztam magam, és két perc múlva gyorsan ki is egyenlítettem: Egy indítást követően megharcoltam a védőmmel, majd kb 14 méterről a kapus mellett higgadtan a jobb alsóba helyeztem a labdát. Ezzel kicsit sikerült feltüzelni a csapatot, és a következő 30 percben mi domináltunk. Mindenki harcos volt, mindenki küzdött, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, aminek meg is lett az eredménye, 2-1-es vezetéssel mentünk a szünetre. Azt hozzá kell tennem, hogy a napsütés ellenére a talaj mély volt (köszönhetően az egész héten tartó esőzéseknek), a pálya pedig eléggé szar, össze-vissza pattogott a labda. Szóval már az első félidő is sokat kivett belőlem, rengeteget futottam, harcoltam, és lelkes voltam, éreztem, hogy ezt a meccset megnyerhetjük.

A századik napon a félidőben aztán hirtelen beborult, és leszakadt az ég...és nem is hagyta abba egész délután...Hát ilyet én még nem értem. Annyira szakadt az eső, olyan erősen, hogy szinte jeges esőnek lehetett érezni, a szemem alig bírtam nyitva tartani. Pillanatok alatt rommá áztunk. Szóval a meccs második félideje inkább hasonlított már iszapbirkózásra, mint focimeccsre. Mindenki csúszkált, a becsúszások a nagy sárban meglehetősen kellemetlenek voltak, a mezemen nem maradt tiszta felület... A gólok pedig csak úgy potyogtak, mindkét oldalon. A mi góljaink szépek voltak, kettőt szögletből szereztünk, egyet pedig az én passzomból, méghozzá úgy, hogy kicseleztem a védőt, és a kapus is kijött rám, én pedig visszagurítottam a második hullámban érkező társamnak, aki 16-ról bevágta. Az ő góljaik inkább csak szerencsések voltak. Szóval igazi kupameccs hangulat, végig izgalmas meccs, és hát tipical english weather. (Abba bele sem gondolok, hogy ha döntetlen, akkor hosszabbítás, és/vagy tizenegyesek...)

A századik napon az eredmény: 

Capital Women's Junior Cup
Clapham Utd Reserves vs. Battersea&Wandsworth Reserves: 4-5! Felállás 4-4-2, az én statisztikám 1 gól, 1 gólpassz, rengeteg futás, és küzdelem. És hát nagyon-nagyon-nagyon elfáradtam a 90 perc alatt, alig bírtam lejönni a pályáról. Meccsriport angolul itt: http://www.bwwfc.co.uk/#!matchday-201013/c12xr 

Meccs után az öltözőben mindenki csavarta a vizet mindenhonnan, fáztunk, vacogtunk, és pont nem volt zuhanyzó, melegvíz, és hajszárító a környéken...De azért lőttünk pár fotót az ázott verebekről! :)

A századik napon aztán egy pubban, sültkrumplival, sörözéssel, meccsnézéssel folytattuk a napot. Nem sokkal később pedig az első csapat tagjai is csatlakoztak. Ment a mesélés, a sztorizás, ők is nyertek. Szuper volt a hangulat. Sajnos ez a pub kivételesen 6-kor bezárt, pont akkor mire már mindenki kezdett felmelegedni, megszáradni. Így hát a keménymag, természetesen velem együtt, tovább ment egy másik pubba, hogy folytassa a vasárnap esti mókát. Ott aztán annyira jól elvoltunk, hogy a végén már söralátétből építettünk várat, és az "én még soha nem..." nevezetű játékot játszottuk. Meg persze beszélgettünk mindenféle témáról, nyelvekről, országokról, munkáról, és persze a csapatról és a meccsekről. És ekkor jutott eszembe, hogy hát ez a századik napom Londonban. Újabb fotók, koccintás! :) Észre sem vettem, hogy elrepült az idő, fél éjfél volt, mikor elindultunk hazafelé.

A századik napon lekéstem az utolsó metrót, így hát éjszakai busszal átbuszoztam a 101. napomra, és éjjel 1 körül értem haza.

A századik napom egyáltalán nem volt átlagos!

A századik napom tökéletes volt, mert jó emberekkel voltam körülvéve!

A századik napon is imádom Londont!