Az ősz utolsó napsugarait kihasználva ismét útra keltem bicómmal, hogy felfedezzek megint valami szépet, valami újat. A cél ezúttal a Londontól 40km-re lévő Windsor és környéke volt.

Annak rendje és módja szerint felkészültem, és megterveztem az útvonalat a google-ben bicóra, 40,2 km-t írt, és kb két órányi tekerést. Vízparti tájra számítottam, hisz a tervező folyó menti, csatorna menti utat mutatott végig. Gondoltam biztos van jó kis bicó út kiépítve, vagy valami turista ösvény. Ez volt a terv röviden, időben felkelni, és elindulni, mert ugye már hamar sötétedik, és az ember nem akar ismeretlen utakon vaksötétben bicózni. Ha odaérek egy gyors ebéd valahol, telótöltés, Windsor körbebicózása, fotók készítése, majd kb délután 4 fele hazaindulás. A terv jó volt, a teljesítése majdnem sikerült.

Szóval gyönyörű őszi táj, hajósok, mindenki köszön mindenkinek, aki szembe jön, legyen gyalogos, hajós, vagy épp bicós, vidéki illatok, szabadság életérzés, country side. Már-már idilli, Petőfi versbe illő, vagy inkább Ady Héja nász az avaron… Meg is jegyeztem magamban, hogy milyen jó kis utat javasolt a GPS, végig a vízparton, távol a forgalomtól, szinte betonos, avaros, néhol kicsit murvásabb földút, könnyű terep.

Kb félúton jártam, mikor hirtelen nagyon vadregényes lett a táj, sártenger, gazok, behajló fák, szűk ösvények, semmi nyomvonal. Semmi civilizáció, madár se járt arra... Na itt kicsit betojtam, és leizzadtam, főleg hogy egyik helyen majdnem belecsúsztam nagy lendülettel a vízbe… kapaszkodtam a kormányba mint az állat, rázkódtam, zötykölődtem, sárban faraltam….ha itt lett volna valami bajom, tuti soha senki nem talál meg... Már-már a múltkori Tough Mudder futam jutott az eszembe, meg hogy erre a környékre legközelebb akkor sem jövök ha fizetnek, sőt azt is elhatároztam már magamban, hogy visszafele másik utat kell majd keresnem, még akkor is, ha sokkal hosszabb lesz, mert ezt felelőtlenség lenne bevállalni. Egy ponton még az is megfordult a fejemben, hogy lehet vissza kellene fordulni, vagy a következő kijárati lehetőségnél eljönni a víztől és inkább házak között menni. De kijárat sem volt igazán…

És akkor 1 óra szenvedés után végre feltűnt a távolban a kastély, és az utolsó 15-20 percet már betonon, házak között,normális úton tudtam menni. Megváltás volt.
Újra szép őszi, parkos táj, és meg is érkeztem a környék első útba eső látványosságához, az Eton College-hoz, a brit elitképzőhöz. A telefonom ebben a pillanatban le is merült, szóval esélyem sem volt fotókat készíteni. Mondtam magamban, csak találjam meg a legközelebbi pubot, ahova be tudok ülni kajálni, meg telót tölteni, aztán visszatekerek majd utána, hogy rendesen felfedezzem ezt a csodás környéket.

Az Eton College egyébként egy nemzetközi hírű magániskola fiú tanulóknak, a windsori kastélytól egy mérföldnyire. A világ egyik leghíresebb iskolája és a tradíciók fenntartásáról ismert. 1440-ben VI. Henrik alapította. Rengeteg híres tanítványuk volt, többek között 19 brit miniszterelnök. Hosszú idők óta Etont felkészülési terepnek tartják a kormányzási pozícióra. Nagyon jó továbbtanulási eredményei vannak, a diákoknak magas aránya tanul tovább Oxfordban, Cambridge-ben, valamint számos más, nívós egyetemen. (Ide járt a jelenlegi brit miniszterelnök David Cameron, Prince William és Prince Harry is.)

Az intézményben közel 1300 diákot oktatnak, akik 50 személyes házakban laknak, mindegyikük külön hálószobában, közösen étkeznek, és különböző csoportokban járnak az egyes órákra. Ez volt egyébként a Harry Potter-regények egyik ihletője.

Az eredetileg latint és görögöt tanító Etonban a kezdetektől a testi fenyítés is a nevelés része volt, pénteken, a böjt napján vesszőzték meg a fegyelmezetlen tanulókat, ami csak az 1980-as években szűnt meg. 

Az intézmény temploma, kápolnája útikönyvekben szerepel, könyvtára, sportlétesítményei lenyűgözőek. A sport a tanterv fontos része, legendásak a rögbi-, krikett- és evezősversenyek. Az iskolának fedett és szabadtéri uszodája is van, sőt evezőscentruma is kétezer méteres tóval, amit a 2006-os világbajnokságon és a 2012-es londoni olimpián is használtak.

Ahhoz képest, hogy VI. Henrik arra alapította eredetileg az iskolát, hogy hetven nehézsorsú gyerek ingyen tanulhasson, a tandíj napjainkban évente csaknem 29 ezer font vagyis közel 10 millió forint per év… Bár az itteni 20 ezer fontos évi átlagkeresethez viszonyítva nem is olyan sok.

Szóval ekkor 40,48km-en és 2h39min tekerésen voltam túl. Kb 45 percet üldögéltem a pubban, megvártam míg a telóm 50%-ra feltöltődött és el is indultam megint Eton felé, hogy most már képeket is csinálhassak. 100 méter megtétele után elsőkerék defektet kaptam… Egy rajzszög, nem tudom honnan és hogyan, beleállt az első kerekembe...

Jól be is paráztam…, na most mi lesz?? Hogy jutok vissza Londonba?? Hívjam a munkahelyem, hogy itt ragadok, és nem tudok majd másnap dolgozni menni?? Kérdezgettem az embereket van-e szervíz valamerre, vagy benzinkút, na de hát ez a kis falu, ...semmi a környéken... próbáltam térképen bekeresni, mi merre hány méter, és elindultam gyalog, már-már beletörődve, hogy itt nem lesz "városnézés" csak jussak el egy vasútállomásig valahogy. Aztán persze kapcsoltam, és leszólítottam egy bicóst 10 perc séta után, akinek volt felszerelése, és megragasztottuk a belső gumit. Olyan kedves volt a férfi, nevén nevezve Russel, hogy neki más bicópumpája volt, de a közelben lakott, hazatekert, hozott másik pumpát és kb fél óra alatt megszereltük a kerekemet. Szóval hű szolgám, járgányom, kedves paripám újra alkalmas volt a tekerésre, persze azért a hazafele utat így már nem mertem vele bevállalni…

Mivel sok időm elveszett, újra kellett terveznem a programot. Elhatároztam, hogy ha már itt vagyok, akkor a Windsori kastélyhoz mindenképp elmegyek, és körbejárom, meg hát visszamegyek Eton-hoz, hogy ott is tudjak még képeket készíteni, amíg az akksi bírja. Útközben pedig elkezdtem kérdezősködni, illetve az utcai térképeket követve megkeresni a vasútállomást.

A Windsori kastélyról
A világ legnagyobb jelenleg is használt kastélya, I. Vilmos angol király korából maradt fenn. A kastély területe körülbelül 45 000 m². A Buckingham-palotával és az edinburghi Holyroodhouse-palotával egyetemben a windsori kastély egyike a brit királyi család legfontosabb rezidenciáinak. II. Erzsébet királynő az év sok hétvégéjén tölti szabadidejét a kastélyban. Hivatalos és privát ügyeit is egyaránt itt intézi.
A történelem során a windsori kastély egyaránt volt helyőrség, erőd, otthon, királyi székhely és börtön is.

Látnivalók itt többek között:
A State Apartments, azaz az állami lakosztályok, melyeket a királyi műkincs-gyűjtemény kincsei díszítenek – köztük Rembrandt, Rubens, Canaletto, Gainsborough festményei, Sir Anthony van Dyck híres hármas portréja I. Györgyről, valamint finom gobelinek és porcelánok, szobrok és páncélok.

A Szt. György-kápolna (St. George's Chapel) az angliai gót építészet egyik legszebb példája. Ez a III. Edward által 1348-ban alapított térdszalagrend (Order of the Garter) szellemi központja. A kápolnában több uralkodó sírja található, itt nyugszik VIII. Henrik és harmadik felesége, Jane Seymour, valamint I. György, illetve a néhai anyakirálynő és férje, VI. György lányukkal Margit hercegnővel. De a kápolna vidám eseményeknek, királyi esküvőknek is sokszor helyet ad, legutóbb Edward herceg és Sophie Rhys-Jones esküvőjének 1999. júniusában.

Nagyon érdekes még Mária királyné babaháza (Queen Mary's Dolls' House), amely egy piciny, kb 3x3m bebútorozott babaház, működő liftekkel, villannyal, folyóvízzel. Amolyan makett féle.

És akkor elérkezett a délután négy óra, ráadásul a telefonom végleg megadta magát…Így hát elindultam a vasútállomás felé. Hosszú, eseménydús nap volt.

Eton és Windsor hangulata amolyan angolos, békés, méltóságteljes és tekintélyt parancsoló volt, a környéken járva úgy éreztem, hogy én is a történelem részévé váltam. Egy biztos, a következő adandó alkalommal visszafelé is bicóval szeretnék jönni, hogy meglegyen az a 80km! :) :)