Egyik kedvenc munkatársam, a mindig vidám, és erőtől duzzadó, személyi edző Dan, elhagyta a fedélzetet, és világ körüli útra indul. Utolsó munkanapján megadtuk a módját a búcsúnak, és emlékezetessé tettük az utolsó együtt töltött órákat!

Hogy jobban képbe legyetek, vissza kell mennem egészen júliusig. Már egy hete dolgoztam a Kensington Close Hotel Health Club&Spa-ban, de még mindig nem tudtam, hogy ez a fiatal srác, akit Dan-nek hívnak, mivel is foglalkozik pontosan. Mindig csak annyit láttam belőle, hogy megjött reggel bicós ruhában, átöltözött, aztán lement a gym-be, és ott töltötte az egész napot. Igaz, az első héten jobban lefoglalt engem a saját feladatom tisztázása, és a napi rutinhoz szükséges angol elsajátítása...

Aztán jött a felújítás, bezártunk mindent 2 hónapra, és csak a gym maradt nyitva. Ekkor a recepciót ideiglenesen közvetlenül a gym bejárata elé helyeztük át. Így történt meg, hogy egyre jobban megismertem Dan-t, és láttam, hogy mit csinál egész nap a konditeremben. Meg persze az elején sokat segített nekem, hogy mit, hol, és hogyan kell csinálni. Megtudtam, hogy korábban, az egyetemi évei alatt profi focista volt, és hogy neki is a ManUnited a kedvenc csapata. Innentől kezdve mindig volt közös téma: megbeszéltük az aktuális meccseket, válogatott meccseket, átigazolási híreket, és az én focis élményeimet. Ő tanított meg a focis kifejezésekre, amiket aztán az edzéseken és a meccseken tudtam/tudok hasznosítani, és végül ő lett életem első személyi edzője.

Egy napon, munka után lementem a gym-be, hogy nekem nem elég a heti 1 edzés, 1 meccs, és elhatároztam, hogy heti 3-4 alkalommal mindig kondizok kicsit. Azonnal felajánlotta, hogy segít, és mutat feladatokat, mond edzéstervet. Ekkor már tudtam, hogy beadta a felmondását, és hogy utolsó napja október 25-e lesz. 

Másfél hónapot edzettünk együtt, mutatott sok új, érdekes feladatot, és hajtott-hajtott, nem hagyott lazsálni, még arra is rávett, hogy fél órát fussak a futógépen váltott iramban. (Aki ismer, tudja, hogy utálok futni, csak úgy...) Legtöbbször közösen edzettünk, amíg én csináltam, ő pihent, amíg ő csinálta, én pihentem.

Másfél hónap alatt visszajött minden izmom, és a hasizmom is elkezdett fejlődni :D

Aztán elérkezett az utolsó nap, 2-ig meló, utána közös edzés. (Persze készültünk ajándékkal, édességgel, képeslappal is.) Edzés után ruhástól beledobtuk a kollégákkal a medencébe, és aztán irány a pub! Dan 12 évet töltött a Health Clubban, szóval meglehetősen sok emberrel dolgozott együtt, akik mind hivatalosak voltak a búcsúbuliba. Member-ek, nem member-ek, jelenlegi és volt kollégák és manager-ek.

Délután fél 5-kor kezdtük a mókát, és ahogy telt az idő, egyre többen, és többen lettünk. Mindenkinek volt egy-egy jó kis közös sztorija Dan-nel, amit megosztott. Én is megismerkedtem sok új emberkével, és persze mindig akadt valaki, aki biztosította a folyadékutánpótlást. (Na most azt tudni kell, hogy én úgy mentem a búcsúbuliba, hogy másnap, vagyis szombaton 6.30-kor nekem kell nyitnom és dolgoznom. Szóval a rizikó nagy volt, de hát ezt nem lehetett kihagyni!)

Kint ültünk a kerthelyiségben, fogytak a sörök, cserélődtek az emberek, és az asztaltársaságok, és már én is folyékonyan beszéltem angolul :D Szuperül érezte magát mindenki, készültek a fotók, és sokat röhögtünk, sztoriztunk. Nagyon élveztem az estét! Aztán este 10-11 óra után elkezdett fogyni a társaság, bezárták a kerthelyiséget, de keménymag kitartott bent is. Aztán persze Dan és a legjobb haverjai tovább mentek a Londoni éjszakába bulizni, de ezúttal ezt már nem mertem bevállalni. Többiekkel még koccintottunk egy utolsót, aztán éjfél körül elindultam haza. 

Egyszer csak csörögtek az ébresztők, mind a három (angol mobil, magyar mobil, rádiós ébresztő), és 6.30-kor pontban kinyitottam a Health Club-ot. Hosszú, lassú, és fárasztó másnap volt :D De az előző esti képeken jókat derültünk a kollégákkal! :D

Több publikus kép nincs! :D