Pontosan ma egy éve, hogy megérkeztem két bőrönddel a nagyvárosba. Olyan mintha tegnap lett volna... Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor elköszöntem a családomtól a reptéren, vagy mikor már Londonban leszálltam a reptéri buszról és a metróállomáson szinte kétségbe esve próbáltam eligazodni a tömegben és megtalálni a 14 metróvonal közül a nekem megfelelőt.

Szóval a beszámolót onnan folytatom ahol az előzőt abbahagytam, vagyis, hogy körülbelül 5 hónapja voltam Londonban, amikor az első látogatóim megérkeztek Magyarországról. Elsőként Dorka és Vici barátnémat láttam vendégül: Emlékszem, nagyon izgatott voltam, hogy újra láthatom őket, és egyúttal nagyon örültem, hogy végre megoszthattam valakikkel az élményeimet és megmutathattam a várost ami az első perctől fogva rabul ejtett. Nagy volt az örömködés, mentek a sztorizások, és rengeteget nevettünk :) Az időjárással szerencsénk volt, csak egyszer kellett elővenni az esőkabátot :D :D :D Na meg színházban is voltunk, ahova azóta sem sikerült eljutnom.... Ez a feltöltődés akkor már annyira kellett nekem, mint egy falat kenyér. (Részletes beszámoló itt: Friends in London) 

Szerencsére a következő vendégeim érkezéséig sem kellett sokat várnom, másodszorra az egyetemről a csajokat láttam vendégül. Ők már a karácsonyra készülő Londonból láthattak ízelítőt. Itt is volt móka kacagás, mókusetetés, meg városnézés, no meg randalírozás a játékboltban és éneklés az Oxford Streeten :) :) Komm'olyan jó volt!

A vendéglátósdi ezután sem ért véget, ugyanis végre valahára fél év után magamhoz ölelhettem anyukámat és az öcsémet. Ezt az érzést nem lehet igazából leírni, és megfogalmazni... Hoztak mindenféle hazai finomságot, és természetesen nekik is megmutattam a csodálatos karácsonyi díszbe öltözött várost. Voltunk a Hyde Parkban a Winter Wonderland-ben, elmentünk a Madame Tussaud panoptikumba és megnéztük a Royal Airforce Museum-ot is. Nagyon érzelemgazdag pár nap volt, az biztos. Főleg úgy, hogy tudtam, a karácsonyt nem tudjuk majd együtt tölteni... Szóval minden pillanatot kihasználtunk, aztán könnyes búcsút vettünk, mivel nem tudtuk mikor láthatjuk újra egymást...

Aztán jött a karácsony, ami többféle szempontból is különös volt. De nem ismétlem önmagam, itt elolvashatjátok milyen volt első Londoni karácsonyom ;) :)

A második félévemet a véletlen találkozások különleges emberekkel határozták meg. Amik aztán a munkahely váltást, még több élményt és barátságokat hoztak:

Az első ilyen találkozó még az akkori kollégám Dan búcsúbuliján volt, amikor egy James nevű sráccal ismerkedtem meg, és söröztem, és azon viccelődtünk, hogy neki milyen jó munkahelye van, én meg mondtam neki, hogy majd szóljon ha keresnek valakit. Hát ő nem felejtett el, és kb egy hónappal később el is küldött egy linket, hogy épp recepcióst keresnek. Aztán mint ugye ismert olyan jól sikerült az állásinterjú, hogy felvettek. Nos James azóta a főnököm :D :D

Aztán a következő meghatározó pillanat épp karácsonyi bevásárlás közben ért, amikor nézelődés közben egy ismerős arcba botlottam. Mint kiderült még Győrből, általános iskolából ismertük egymást. Hát hihetetlen, hogy a világ milyen kicsi :) Azonnal egy húron pendültünk és végre valahára van kivel megosztani az érzéseimet, az élményeimet, lehet kivel telefonon beszélgetni, lehet kihez fordulni, lehet kitől tanácsot kérni és van aki néha megölel, ha épp arra van szükségem. Higgyétek el, nagyon sokat számít ha az ember mellett, vagy legalább a közelében van valaki...

Az ez utáni időszakomat a londoni magyar rendezvények határozták meg: Történt ugyanis, hogy még Pesten, egy sportrendezvényen dolgoztam média munkatársként, ahol megismerkedtem jófej újságíró kollégákkal, és az egyiküknek eszébe jutottam akkor, amikor egy ismerőse a londoni magyar újsághoz keresett szerkesztőket. Így kerültem a 6:3 magazinhoz. Jöttek is folyamatosan a cikkírási lehetőségek, majd a felkérés, hogy menjek el a Bikini koncertre és csináljak az együttessel interjút. Innentől kezdve pedig úgymond automatikus volt, hogy ha sztárfellépő jött, akkor én mentem és készítettem az interjút. Egy idő után ez annyira kinőtte magát, hogy kis videós stábot is létrehoztunk, és Balázs barátommal létre hoztunk egy videós, promóciós irodát ennek érdekében. (We Doo Videos - Ha kisfilmre, reklámfilmre, videoklipre, interjúra van szükséged Londonban, bátran keress minket!) :)

Szóval olyan megtiszteltetésekben volt részem, amit korábban álmomban sem gondoltam volna, találkoztam és interjút készítettem D.Nagy Lajossal, Fenyő Miklóssal, Zoltán Erikával, Horváth Charlieval, Nagy Feróval, Csepregi Évával és a Happy Ganggal is. (A linkekre kattintva elolvashatjátok a teljes interjúkat.)

Azt tudni kell, hogy itt Londonban a legnagyobb magyar rendezvényekért két felelős rendező/szervező van, az egyik a Londoni Magyar Buli Molnár Petivel a másik pedig a Londonfalva Szonyi Balázsékkal. Szerencsére nagyon jófejek, szóval ha bulizni akarunk, csak őket kell keresni :) Így tettünk két volt pesti koleszos társammal is, az Eszterrel meg a Zsuzsival, akik szintén Londonban próbálnak szerencsét :) Mondtam már, hogy kicsi a világ? :) 

Na mára legyen elég ennyi a visszatekintésből és a véletlen találkozásokból, még egy rész lesz, amiben az új munkahelyről, londoni szokásokról, buszkiállításról és fesztiválokról, bulikról írok majd, na meg a londoni BKF-esekről. :) Huhh tényleg mennyi minden történt velem, szinte hihetetlen... :) Aki nem olvasta volna az első részt, az mindenképp tegye meg! :)

Addig is puszi, pá! :)