Viki a világban

Viki a világban

2014. nov 01.

Edda koncert Londonban - Exkluzív interjú Patakyval

írta: Viki a világban
Edda koncert Londonban - Exkluzív interjú Patakyval

A frissen nősült Pataky Attila és a 40. születésnapi koncertre készülő Edda Művek Londonban zárta az évet és az idei koncertturné sorozatot. Lehetőségem volt betekinteni a színfalak és a kulisszák mögé: Figyelem exkluzív interjú következik!

Ismét összegyűlt a magyarok apraja falva Londonban, hogy együtt tombolhasson egy újabb rendezvényen. A helyszín ezúttal a 'The Clapham Grand' volt, ahol egyébként máskor is szoktak tartani magyar kötődésű eseményeket. 

Amikor megérkeztem a helyszínre másfél órával kezdés előtt, a fiúk már javában hangoltak az estére. Sound checks, mikrofonpróba, fénypróba, én pedig mint egy kisgyerek izgatottan figyeltem őket, és lélekben már az interjúra készültem. Aki ismer, az tudja, hogy nekem az ...

Tovább Szólj hozzá

Pataky Attila Edda Művek Alapi István Clapham Grand Londonfalva Gömöry Zsolt Kicska László Hetényi Zoltán

2014. okt 20.

QPR-Liverpool bajnoki női szemmel

írta: Viki a világban
QPR-Liverpool bajnoki női szemmel

Ez a pillanat is eljött, amire pontosan 1 év, 3 hónapot vártam, ugyanis ennyi ideje lakom Londonban. Végre eljutottam egy angol elsőosztályú bajnokira! Egy Barclays Premier League meccsre, amit eddig csak tévén keresztül nézhettem, vagy épp online, utólag olvashattam utána az eseményeknek. És nem is akármilyen meccset sikerült kifognom! Na de kezdjünk mindent az elejéről.

Az egész ott kezdődött, hogy a munkahelyem, az Imperial College London szoros együttműködésben áll a Queens Park Rangers csapatával. Az együttműködés 2005 óta tart, amikor a futball club elkezdte használni az egyetem egyik campus-án lévő edzőpályát edzőbázisként használni. A megállapodás része, hogy a használatért cserébe a futballklub edzői, trénerei segítik az ...

Tovább Szólj hozzá

Premier League Liverpool QPR

2014. aug 31.

Lady Diana a Szívek Hercegnője

írta: Viki a világban
Lady Diana a Szívek Hercegnője

17 évvel ezelőtt pontosan ezen a napon hunyt el Lady Diana, walesi hercegné, Károly brit trónörökös első felesége, Vilmos és Harry herceg édesanyja. A szomorú évforduló alkalmából megpróbáltam összeszedni néhány érdekes tényt és adatot Diana életével kapcsolatban, amit érdemes tudni róla. 

A bejegyzésem ezúttal nem személyes jellegű, mint ahogy azt tőlem megszokhattátok, de talán annyiban mégis, hogy ma, amikor a híreket néztem és az újságot olvastam, illetve mikor munkából bicóztam hazafelé ezzel a témával kerültem szembe. És nem tudom miért, de nagyon élénken bennem él, és hiába voltam még csak 8 éves Diana halálakor, az akkori híradások megmaradtak az emlékezetemben. 

53492.lady_diana_szuletesnap_uj_film_eleterol_naomi_watts_sztarok_sztarhirek_5.w.jpg

A néhai Diana walesi hercegnő Lady Diana ...

Tovább Szólj hozzá

lady Diana Diana hercegnő Diana Princess of Wales

2014. aug 25.

Brit sörfesztivál újratöltve

írta: Viki a világban
Brit sörfesztivál újratöltve

Harry herceg, Iron Maiden és sör minden mennyiségben. Igen, ez a brit sörfesztivál, amit minden év augusztusában megrendeznek Londonban. A Great British Beer Festival, azaz a nagy brit sörfesztivál, az év legnagyobb sörös rendezvénye Nagy-Britannia szerte. 

Mivel tavaly is nagyon jól éreztem magam, gondoltam idén sem hagyom ki, és immár tapasztalt látogatóként visszatérek és kiélvezem a sörözés örömeit. A fesztiválnak idén is a Kensington Olympia nevezetű rendezvénycsarnok adott otthont. A rendezvény házigazdája (és mottója egyben) a "Campaign for real ale" vagyis kampány a valódi sörökért, 55.000 látogatót regisztrált előzetesen. Ezúttal a sörforgalmazással, sörárusítással, és sörivással kapcsolatos szabályozások enyhítése ...

Tovább Szólj hozzá

sör sörfesztivál Harry herceg Great British Beer Festival

2014. aug 18.

Bicós fesztivál Londonban

írta: Viki a világban
Bicós fesztivál Londonban

Ez volt az a hétvége, amikor Londonban mindenki kétkeréken közlekedett. A hétvége, amikor szinte az egész belvárost hidakkal együtt lezárták. A hétvége, amikor mindenki sportolt, a hétvége, amikor a történelmi belvárost és a kedvenc helyeimet bicóval is körbejárhattam, a hétvége, amikor minden a biciklizésről szólt.

És hogy mi is volt ez a rendezvény? A "Prudential Ride London" Nagy-Britannia legnagyobb kétnapos biciklis fesztiválja és versenye Londonban és környékén. Egy fesztivál, ami egyaránt szól olimpikonoknak, családoknak, kezdő bicósoknak és azoknak akik szeretik a kihívásokat. Egy fesztivál, amit London polgármestere szívügyének tekint, egy fesztivál amit például teljes mellszélességgel támogat az itteni bkv (tfl.gov.uk) ...

Tovább Szólj hozzá

bicikli London prudential ride

2014. aug 01.

Multikulti szülinap!-89/07/27

írta: Viki a világban
Multikulti szülinap!-89/07/27

25 éves lettem én, nem meglepetés e költemény. Csecse becse ajándék mellyel meglepem, eme blogközi szegleten, magam, magam. 25 évem elszelelt, s ilyen jól még talán sose telt. Az ám, Hazám! :) :)

Nem is tudom hol kezdjem a mesélést :) Annyi minden történt a szülinapommal kapcsolatban :) Talán ott, hogy tavaly ilyenkor, a szülinapomkor éppen 1 hete voltam Londonban. Nem voltak barátaim, nem ismertem még senkit, az akkori munkámmal és kollégáimmal még csak ismerkedtem. Tavaly ilyenkor, munka után, egyedül ültem este egy bárban... Tavaly ilyenkor...

Szerencsére idén sokkal jobban alakultak a dolgok, és várakozáson felüli élményekben volt részem! :) Minden ott kezdődött, hogy jó előre létrehoztam a facebook eseményt, kijelöltem a napot, ...

Tovább Szólj hozzá

2014. júl 26.

Egy évem elszállt, egy évem elszelelt... 3.rész

írta: Viki a világban
Egy évem elszállt, egy évem elszelelt... 3.rész

Pontosan ma egy éve, hogy megérkeztem két bőrönddel a nagyvárosba. Olyan mintha tegnap lett volna... Íme a 3. rész amiben igyekszem minden eddigi, hiányzó élményemről megemlékezni, csak hogy teljes legyen a kép.

Valahol ott hagytam abba az előző bejegyzést, hogy londoni magyar bulik, és véletlen találkozások. Szóval a nagy forgatagban megtörtént a munkahelyváltás, ami életem második legjobb lépése volt. (Az első legjobb az, hogy kijöttem Londonba.) A munkahelyemről és a kezdetekről itt olvashatjátok a teljes sztorit: Sport Imperial - Az új munkahely . Még mindig imádom amit csinálok, immáron ötödik hónapja. Elmondhatom, hogy nagyon gyorsan sikerült mindent megtanulnom, olyannyira, hogy vannak olyan napi szintű feladatok amit jobban ...

Tovább Szólj hozzá

2014. júl 22.

Egy évem elszállt, egy évem elszelelt... 2.rész

írta: Viki a világban
Egy évem elszállt, egy évem elszelelt... 2.rész

Pontosan ma egy éve, hogy megérkeztem két bőrönddel a nagyvárosba. Olyan mintha tegnap lett volna... Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor elköszöntem a családomtól a reptéren, vagy mikor már Londonban leszálltam a reptéri buszról és a metróállomáson szinte kétségbe esve próbáltam eligazodni a tömegben és megtalálni a 14 metróvonal közül a nekem megfelelőt.

Szóval a beszámolót onnan folytatom ahol az előzőt abbahagytam, vagyis, hogy körülbelül 5 hónapja voltam Londonban, amikor az első látogatóim megérkeztek Magyarországról. Elsőként Dorka és Vici barátnémat láttam vendégül: Emlékszem, nagyon izgatott voltam, hogy újra láthatom őket, és egyúttal nagyon örültem, hogy végre megoszthattam valakikkel az élményeimet és ...

Tovább Szólj hozzá

2014. júl 21.

Egy évem elszállt, egy évem elszelelt... 1.rész

írta: Viki a világban
Egy évem elszállt, egy évem elszelelt... 1.rész

Pontosan ma egy éve, hogy megérkeztem két bőrönddel a nagyvárosba. Olyan mintha tegnap lett volna... Tisztán emlékszem a pillanatra, amikor elköszöntem a családomtól a reptéren, vagy mikor már Londonban leszálltam a reptéri buszról és a metróállomáson szinte kétségbe esve próbáltam eligazodni a tömegben és megtalálni a 14 metróvonal közül a nekem megfelelőt.

2013-07-19 11.29.41.jpg

Egy év...még visszaemlékezni is nehéz és sokáig tart, hogy mennyi minden történt velem, mi mindent láttam és tapasztaltam. Még csak 4 napja voltam Londonban, amikor máris történelmi esemény részese lehetettem, ugyanis megszületett a Royal Baby , a brit trónörökös, alias Prince George, Vilmos herceg és Katalin hercegné gyermeke. :) (Ma már a hírek persze arról szólnak, ...

Tovább Szólj hozzá

egy éve

2014. jún 12.

Vébéláz, London, reklámok

írta: Viki a világban
Vébéláz, London, reklámok

Ma  startol a foci VB így hát én sem mehetek el szó nélkül az esemény mellett. Főleg azért nem, mert London már hónapok óta vébé lázban ég, a tévé és a rádió is ezt nyomja, és ahogy közeledik az első meccs időpontja úgy fokozódik a hangulat.

England 2014 World Cup Home Kit.jpg

És hogy mindez miben nyilvánul meg? A boltok, üzletek, szupermarketek tele vannak pakolva sörökkel, csipszekkel, angol zászlókkal, és mindenféle szurkolással kapcsolatos mütyürkékkel, sálakkal, kürtökkel. A pubok, kocsmák hosszabbított nyitva tartással, több plazmatévével, projektorral, és kivetítővel készülnek, különleges akciókat ajánlanak. (Ugye azt tudni kell, hogy itt Londonban a kocsmáknak és a puboknak normál esetben este 11-kor, legkésőbb éjfélkor be kell zárniuk.)

 

...
Tovább Szólj hozzá

budweiser foci vb adidas mc donalds vauxhall england football

süti beállítások módosítása